2010-08-26 23:19:47

Megint Piknik

Hogy akkor most hány kiló csoki is kell a piknikre? Vajon rendeltünk-e elég jeget? És meddig legyünk nyitva? Vajon mennyi bonbon fogy majd? És kávé? És forró csoki? Milyen idő lesz egyáltalán?

Két nappal a második Pozsonyi Piknik előtt jutottunk el ezekig a kérdésekig, és a válasz egyedül a jégre egyértelmű: igen, a Zuram nem felejtette el, és rendelt.

Szóval nagy az izgalom idén is, pedig tavaly már végigcsináltuk egyszer. Akkor még a régi, icipici boltban voltunk, ahová legfeljebb öten fértek be egyszerre, de akkor már zsúfoltság volt.

Most egy picit nagyobb helyen várunk mindenkit, de ugyanolyan izgalommal, hiszen a Piknik lesz egyben az új bolt igazi megnyitója. Reméljük, jönnek sokan: szomszédok, barátok, üzletfelek, régi és új vásárlók, csokirajongók és kíváncsiak.

A bolt előtt idén is lesz csokifondü, bent pedig csokikészítés, és persze a helyben elkészült bemutató csokikat meg is kell enni valakinek...

Vásárolni is lehet persze, amíg a készlet tart (tavaly estére minden elfogyott...). Idén is adunk erre a napra kedvezményt: 15 százalékkal minden csokink olcsóbb lesz, mint máskor.

Remélem, idén kicsit több időm lesz a programokra is, mert tavaly semennyi sem volt. Most szeretném meghallgatni Lukács Sándort, amint Radnóti verset szaval, Gálvölgyi Jánost, aki Bacher Iván írásaiból olvas fel. Jó lenne belehallgatni a Vígszínházasok Túl a Maszat hegyen előadásába, és persze a Budapest Klezmer Együttes játékába is.

Sőt, Zazival mi is fellépünk ám, a kutya-gazdi hasonmásversenyen, délután kettőkor. Remélem, nem ázottkutya-ázottgazdi bemutató lesz belőlünk...

 

Gyertek, legyünk idén is jó sokan!

 

7 hozzászólás eddig

  • Értékelés:
- KisVirág75

1

KisVirág75
2010-08-27 07:58:22

Már Marvinnál is olvastam róla...azt hiszem, kinézünk! Bízunk a jó időtökben és hogy minden rendben legyen :)

- ArtmüllerÁgnes

2

ArtmüllerÁgnes
2010-08-27 11:07:14

Mi nagyon készülünk, remélem, nem jön közbe semmi! Már jó rég nem sikerült eljutnom hozzátok, de majd most! :)

- ArtmüllerÁgnes

3

ArtmüllerÁgnes
2010-08-28 22:15:36

Na, most sem. :(((
Pici babával nem mertem elindulni mégsem, mert a helyszíni tudósító szerint nagyon rossz idő volt ott is. Helyette inkább itthon fáztam meg. :(

- kovacskati

4

kovacskati
2010-08-29 17:52:10

A férjem szerint Isteni volt a Piknik.
De a Karlsbdi ostyát továbbra is keresem.
Magyarországon forgalmazza valaki???

- zsuzsanna, a kocsmáros

5

zsuzsanna, a kocsmáros
2010-08-29 18:05:42

gálvölgyi bacher ivánt?????
nnna, azt meghallgattam volna!!!!!!

- Melange

6

Melange
2010-08-30 00:14:29

Ágnes, sajnálom, hogy nem jöttetek! Nálunk nem esett, csak reggel.
Kati, tényleg nagyon jó volt! Karlsbadi ostyát tudtommal egy teakereskedő forgalmaz (Oxalis), a MOM Park alagsori részében van egy teabolt, legutóbb én is ott vettem.
Zsú, sajnos én is lemaradtam róla, olyan elképesztő sorok álltak a boltban, hogy nem volt időm kimenni. Viszont utána volt szerencsém egy társaságban fröccsözni Ivánnal, ami mindig nagy élmény :)

- kovacskati

7

kovacskati
2010-08-30 10:54:43

Szia Melange!
Néztük a múlt héten MOM Parkban. Sajnos a cég megszűnt. Nem tudom ,te legutóbb mikor vetted.
Már várom a jövő évi pikniket. Csak jó idő legyen.
Jövőre veletek ugyanott.

Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá ehhez a bloghoz. Belépnél? | Regisztrálnál?

A blog rövid leírása

Lesz nekem egy kávézóm - ezzel a címmel futott korábban a blog. Csokibolt és Manufaktúra lett belőle. Ezért nincs idő blogot írni :)

Rólam

Újságíróból lett csokiboltos - ez volnék. Azért az újságírásról nem mondtam le végleg, mert írni kell, írni jó. Még blogot is. Ám ha te inkább a csokiboltra vagy kíváncsi, akkor nézd meg személyesen! Keserédes Csokoládébolt, XIII. Budapest, Katona József utca 22. H-P: 11.00-19.00, Szo: 10.00-14.00 www.keseredes.hu

Blogroll

Archívum

Kedvenc szerzők

Blogom címkéi



http://rss.melange.blogter.hu/
5Szavazz
Szavazz és a bejegyzés címlapra kerülhet